A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége lassan egyéves múltat tud maga mögött, noha hivatalos alakuló kongresszusát egy hónapja tartotta meg. Jugoszláviában körülbelül félmillió magyar él, hét évtizede kisebbségi sorsban, most pedig déli szomszédunk válságának forgatagaiban. Vékás János, a VMDK alelnöke ezekrõl a problémákról nyilatkozott Újvidéken a Népszabadságnak.

- Korántsem sikerült még minden olyan kérdést felszínre hozni, amellyel egy vajdasági magyar kisebbségi érdekszervezetnek foglalkoznia kell. A vajdasági magyarság mint közösség hét évtizedes kisebbségi sorsában mindig csak igen kis mértékben volt a politikának cselekvõ részese. A döntések általában a magyarok megkerülésével születtek. Eleve így kerültünk kisebbségi sorsba is. Késõbb, amikor ki kellett volna alakítani egy kisebbségi társadalmi szervezetet, nem is volt alkalmunk egységesen kifejezni a véleményünket. Most aleighanem az az elsõ feladatunk, hogy kialakítsuk a közös gondolkodást és cslekevést ebben a kisebbségi társadalomban. Azaz egy olyan mechanizmust, amely módot ad az érdekek megfogalmazására. Mi ugyanis még azt sem tudjuk pontosan, hogy mi a vajdasági magyarok érdeke. Mondjuk, hogy a VMDK a vajdasági magyarok érdekét kívánja felszínre hozni, kifejezni és képviselni. De egészen pontosan még azt sem tudjuk, hogy mi is ez. Közvélemény-kutatás is alig-alig volt az utóbbi évtizedekben. Rendkívül fontos, hogy létrejöjjön a Vajdaságban egy magyarságkutató intézet, amely választ keresne arra a kérdésre is, hogy miért került a szocializmus a vajdasági magyaroknak százezer emberbe. Miért példátlanul gyors az asszimiláció a Vajdaságban? E magyarságkutató intézetnek az is lenne a dolga, hogy felszínre hozza - legalább - a kérdéseket.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének megalakulását kezdeményezve - tavaly december 18-án - elõször a politikai alapot igyekeztünk kialakítani. Így kezdetnek egy politikai szervezetet hoztunk létre, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségét, s ezt így is jegyezték be a politikai szervezetekrõl szóló szerbiai törvény alapján. Kezdettõl fogva arra törekedtünk, hogy - a korábbi politikai koncepciókkal ellentétben - ne valahol kívül, ne külsõ erõkben keressük a biztosítékot a fennmaradáshoz, a jogok érvényesítéséhez, hanem elõször is magának a magyar kisebbségnek a kollektív politikai erejét próbáljuk mozgósítani. Két dologból indultunk ki. Az egyik, hogy a Vajdaságban, ebben a sajátos szellemi térségben elõ magyarokat politikai cselekvésre kell ösztönözni. A másik pedig, hogy egy új európai konstellációban - reméljük - mód lesz majd arra, hogy az egyetemes magyarság kategóriájában gondolkozva nagyobb mértékben támaszkodjunk az anyaországra anélkül, hogy az irredentizmus vádja illessen bennünket, amint az eddig tapasztalható volt. Igen vázlatos programot fogalmaztunk csak meg, olyan platformmal, amely elfogadható a vajdasági magyarság minél nagyobb részének. Ezért is mondtuk ki, hogy nem kívánunk párt lenni, hanem olyan érdekszervezet, ahol mindenkinek helye van, aki a magyar kisebbség érdekeiért kíván demokratikus módon cselekedni.

Az elsõ hónapokban a körzeti szervezetek és tagozatok szervezésére fektettük a legnagyobb súlyt. A Vajdaságban tizenhárom körzeti szervezetet hoztunk létre. Tíz körzeti szervezet fedi egész Bácskát, három körzeti szervezet alakult Bánátban. A következõ körzeti szervezet a szerémségi lenne. Itt nagyon nehéz munka vár ránk, a magyarok szinte már az anyanyelvüket is elfelejtették. Azzal kell kezdeni, hogy magyar lapokat viszünk az embereknek, mûvelõdési rendezvényeket szervezünk. A katolikus egyháznak gondoskodnia kellene arról, hogy a kimondottan vagy túlnyomó többségben magyarlakta területeken lehetõleg magyar és ne horvát plébánosok legyenek. Ez külön probléma a Szerémségben.

Kongresszusunk idején 48 tagozatunk létezett, azóta is nap nap után alakulnak. A tagozatok egy-egy települést ölelnek fel. Taglétszámunk nemsokára eléri a huszonkétezret. Mi úgy számítjuk, hogy egy ilyen magyar politikai érdekszervezetnek a Vajdaságban kürülbelül 40 ezer tagja lehet - ha a magyarság nem oszlik meg az alapvetõ létkérdésekben. Ezek után fogtunk hozzá az egyes szakbizottságok megalakításához. Elõször az oktatási szolgálatot alakítottuk meg. Véleményünk szerint az iskola az alfája és az omegája a kisebbség megmaradásának. Itt elsõsorban, persze, arról van szó, hogy a diákok anyanyelvükön tanulnak. De arról is, hogy a pedagógusok értelmiségi szerepe az utóbbi évtizedekben rendkívül csökkent. Valamikor fontos pozíció volt egy-egy faluban a tanítóé vagy a tanáré, gimnáziumi tanárnak lenni pedig egészen komoly státust jelentett. Az utóbbi évtizedekben "sikerült" teljesen lezülleszteni az iskolarendszert, a tanárokat pedig létbizonytalanságba kergetni. Nem szeretnék megsérteni senkit, de megindult egy kontraszelekció is. A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének az értelmiségi rétegekre, elsõsorban a pedagógusokra kell támaszkodnia. Õk még nem vesztették el teljesen a kapcsolatot a saját népükkel, ami - sajnos - nem mondható már a "csúcsértelmiség" egyes képviselõirõl. Hátha sikerül majd egy olyan értelmiségi és politikusi réteget is kinevelni a vajdasági magyarság körébõl, amely megérti, felfogja, hogy bármilyen történelmi idõszakok következnek is, nem követhetjük el többé azt a hibát, hogy ne a saját erõnkre, ne a saját nemzettudatunkra alapozzunk és támaszkodjunk.

Az oktatási mellett létrehoztuk a gazdasági szakértõi bizottságot, az egészségügyi, valamint a mûvelõdési és tudományos kérdésekkel foglalkozó szakbizottságot. Sajnos nincsenek épületeink, nincsenek irodáink. Egyedül Adán bérelünk egy helyiséget egy építõipari vállalattól, ott is lényegében albérlõk vagyunk. Van egy Hírmondó címû közlönyünk. Úgy döntöttünk, szükségünk van egy teljesen független és önálló kiadványra, amellyel a tagságunkat tájékoztatni tudjuk, a sajtóban uralkodó állapotoktól függetlenül. Mi úgy gondolkozunk, hogy továbbra sem kívánunk - legalábbis egyelõre - hogy úgy mondjam, rendes lapot indítani. A VMDK politikai szervezet, nem pedig lapkiadó vállalat. A Hírmondót is belsõ közlönynek számítjuk, és egyetlen meglévõ lapot sem akarunk helyettesíteni vele. Szeptember 29-én tartottuk meg a VMDK I. kongresszusát. Ezen elfogadtuk a szervezet részletes programját, s bizonyos módosításokat eszközöltünk az alapszabályban.

Azt már a progracéljainkban és az alapszabályunkban is lefektettük, hogy kapcsolatot igyekszünk teremteni mindazokkal a demokratikus politikai szervezetekkel, amelyek el tudják fogadni a kisebbségi jogokkal kapcsolatos álláspontjainkat. Itt elsõ helyen az a követelésünk áll, hogy a kisebbségeknek legyen joguk személyi elven alapuló önkormányzatot létrehozni. A Szerbiában mûködõ politikai szervezetek közül a Demokrata Párt és a Reformerõk Szövetsége (ennek vajdasági részlege) iktatta be programjába a velünk folytatott megbeszélések után ezt a célt. Õk lehetnek a legkomolyabb partnerek a politikai együttmûködésben. Úgy véljük, hogy a többi kisebbség természetes szövetségesünk. Nagyon jó kapcsolataink alakultak ki a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetségével. Õk ugyancsak magukévá tették kisebbség-önkormányzati koncepciónkat. Nem lesz akadálya annak, hogy bizonyos megegyezésre jussunk a váalsztások második fordulójában. A többi kisebbséghez is közeledtünk. Természetesen minden kisebbségnek magának kell az önazonosságát megtalálnia és a saját érdekeit kifejeznie. Mi annyit tettünk, hogy összehívtunk egy tanácskozást Újvidéken, amelyen részt vettek a horvátok, a szlovákok és a románok szervezeteinek képviselõi. Most vannak folyamatban a tárgyalások ezeknek a kisebbségi szervezeteknek a választásokon való részvételérõl.

A program magába foglalja mindazokat a kisebbségi jogokat - vagy ezek követelését -, amelyeket nemzetközi egyezmények, szerzõdések és dokumentumok elõírnak. Új mozzanata a programnak a kisebbségi önkormányzati modell. Ezt, mint ismeretes, a koppenhágai záródokumentum említi és javasolja mint legalkalmasabb módot a kisebbségi helyzet rendezésére. Lényege az, hogy a vajdasági magyar kisebbség, amelynek csak egy kisebb része él tömbben (mondjuk, Észak-Bácskában és Észak-Bánátban, ott is mindössze egyharmada), nem külön magyar területi autonómiában képzeli el a legsikeresebb módját jogai érvényesítésének. A személyi autonómia nem ezen alapul. Hanem azon, hogy ennek az önkormányzatnak a tagjai mindazok, akik vagy magyarként nyilatkoznak meg az önkormányzati választásokon, vagy igénylik a magyar szellemi élet intézményrendszerének szolgáltatásait, még ha nem is nyilatkoznak magyarként. Tehát például ha magyar iskolába adják a gyereküket vagy magyar mûvelõdési egyesület munkájában kívánnak részt venni, vagy egyéb módon támogatni kívánják ezt a kisebbségi önkormányzatot anyagilag, illetve bármilyen más formában is. Ez az önkormányzat megválasztaná a vezetõségét egy kisebbségi szavazás keretében. Ebben a vajdasági magyarok vennének részt és mindenki, aki erre igényt tart. Ezek az önkormányzati szervek átvállalnák az állami hatáskör egy részét. Elsõsorban az oktatásban, a mûvelõdésben és a tájékoztatásban, természetesen olyan arányban, amekkora a magyar lakosságé.

Szerbiában december 9-én lesz a többpárti választások elsõ fordulója, 250 képviselõt választanak az egykamarás parlamentbe. A választási törvény a többségi elvet alkalmazza, minden választási körzet egy képviselõt ad. A 250 körzetbõl 56 van a Vajdaság területén. Ezek közül - mi úgy véljük - reális lenne, hogy ha legalább kilenc a VMDK küldöttje lenne. Ezt - bár a többségi elv nem felel meg a kisebbségi politikai szervezeteknek - nem tartanánk rossznak. Ha a vajdasági magyarok lélekszámát vesszük, akkor is legfeljebb tíz képviselõ lenne az arányos.

Egész Kelet-Európában az történhet, hoyg az egyik kizárólagosságot - a bolsevik diktatúrát - egy másik váltja fel: a nemzeti kizárólagosság. Szerbiában is, ahol fokozottan törnek fel a nemzeti indulatok. Egyrészt természetes, hogy feltörnek, mert korábban valamiféle ideológiával akarták helyettesíteni és elnyomni õket. Másrészt a hatalom mesterkedésének is tanúi vagyunk. Sokan a nemzeti indulatok húrjainak pengetésével igyekeznek magunak tömegbázist szerezni. Veszélyeztetettségi érzetet keltenek, ezzel igyekeznek homogenizálni egy-egy nemzetet. Ez természetesen kedvezõtlen a kisebbség számára, amelyben ugyanez a folyamat indul meg, de az erõviszonyok miatt természetesen õ húzza a rövidebbet. Mi feltételezzük, hogy ez szükségszerû folyamat, de reméljük, hogy a végkifejlete mégsem kimondottan kelet-európai, hanem legalább kelet-közép-európai lesz. Tehát hogy nem a román vagy a bolgár minta szerint zajlanak az események Szerbiában, hanem talán mégis inkább a magyar vagy a lengyel minta szerint. Csehszlovákiát most itt nehéz elhelyezni.

- Mi világosan látjuk, hogy Jugoszláviában nagyon fájdalmas utat járnak a délszláv nemzetek, miközben keresik azt az együttélési formát, amely mindannyiuk számára megfelelne. A magyar kisebbségnek az lenne az érdeke, hogy ezt a formát minél fájdalommentesebben és lehetõleg vér nélkül találják meg. Jugoszláviában többé nem térhet vissza az eddig fennállt föderális modell. Kérdés, milyenek lesznek a belsõ határok. A kulcskérdés szerintem Bosznia. Bosznia és Vajdaság az a két föderális egység, amely nem valamiféle nemzeti elv, hanem egyfajta ideológia alapján szervezõdött. Itt volt legtöbb híve az úgynevezett "jugoszláv nemzetnek". Boszniában dõl el tehát szerintem, hogy milyen lesz az ország további sorsa. Annyi azonban már most is világos, hogy ma három köztársaságban, ahol magyarok élnek - Szlovénia, Horvátország és Szerbia - önálló szervezõdési formát ölt a magyarok érdekképviselete. Nekünk szorosan együtt kell mûködnünk a szlovén érdekszervezettel, a horvátországi magyarokéval, s mi lényegében ugyanilyen szorosan kívánunk együttmûködni az RMDSZ-szel vagy a csehszlovákiai magyarok szervezeteivel is.

Az elsõ teendõ tehát az, hogy a kisebbségnek lehetõvé kell tenni, hogy politkai szubjektum legyen; közösségként lépjen fel. Ezután az oktatási rendszert kell keményen kézbe venni. Ismétlem: iszonyatos ennek a lezüllése. Pillanatnyilag a Vajdaságban 17 ezer magyar diák nem tanul az anyanyelvén. Azt tervezzük, hogy a következõ beíratkozási idõszakban, amikor már leszünk annyira szervezettek, el tudjuk látni megfelelõ felszereléssel, komputerekkel, amikor lesz valamiféle információs hálózatunk, és annyi helyiségünk is talán, akkor magunk vállaljuk a beíratást. Arra szeretnénk felhasználni a választások után az idõt, hogy felméréseket végezzünk az óvodáktól az általános iskolákon át a középiskoláig: hol hány végzõs van, milyen iskolába szeretnének beíratkozni. Az idén is elõfordult néhány helyen, hogy például a takarítónõ utasította el a diákot azzal a megjegyzéssel, hogy "ebben az iskolában nem nyílik magyar tagozat, mert úgysem lesz elég jelentkezõ".

A következõ a sajtó. Látjuk, hogy a tartományi kormányelnök micsoda iszonyatos hajszát folytat a magyar sajtó egyes vezetõi ellen, többek között azért, mert nem tudja túltenni magát személyes sérelmein. Féltem a vajdasági magyar tájékoztatás anyagi alapját. Az elmúlt idõszakban kemény monopolstruktúra alakult ki a tájékoztatásban, a mûvészetben, a mûvelõdésben. Egyetlen intézményben összpontosultak azok az anyagi javak, amelyek a létfunkcióit látták el ennek a kisebbségnek. Ez az egy intézmény most gazdaságilag összeomlik. Mi nem vállalhatjuk el egyes szélsõséges nacionalista pártoknak azt az elképzelését, hogy a magyaroknak akkor lehet iskolájuk és akkor lehet lapjuk, hogy ha saját pénzükbõl azt eltartják. A magyarok ugyanolyan adófizetõk, mint a többiek. Ragaszkodniuk kell ahhoz az anyagi alaphoz, amelyet az õ hozzájárulásukból is épített fel és hozott létre a társadalom.

Azt hiszem, hogy egy olyan új európai konstelláció van kibontakozóban, amiben alapvetõen megváltozik - a Kárpát-medence keretében - Magyarország helyzete. Egy olyan új, közös Európa kialakulásában reménykedünk, amelyben az alapvetõ integrációs tényezõ a gazdasági prosperitás lesz. Ez pedig nem tûri a nemzetállamok elszigetelõdését. Egy ilyen nyitás, a határok átjárhatósága senkinek sem annyira fontos, mint a magyaroknak: a 15 millió magyarból ötmillió nem Magyarországon él. A magyar nemzetnek tehát alapvetõ érdeke ez az európai integrációs folyamat. Érdeke ugyanakkor a többi környezõ államnak is, amely a történelemben gyakran szemben állt Magyarországgal, most viszont közösen kell a magyarokkal eljutnia Európába. Tehát ott kell találkoznunk, ebben az Európában, és megtanulnunk tisztelni egymás sajátosságait. Mi a lehetõ legszorosabb kapcsolatokat tartjuk fenn a magyar kormánnyal. Érezzük, hogy a magyar kormány hosszú idõ után most valóban tanújelét mutatja annak, hogy gondját viseli a magyar kisebbségnek. A kormány képviselõi is azt vallják, hogy amikor például Szerbiában tárgyalnak, akkor két partnerük van: az egyik a szerb kormány, a másik a VMDK. Ez nekünk rendkívül lényeges.